MESTERHÁRMAS AZ AUTÓVILLAMOSSÁG TERÜLETÉN

 

aloldaltermekek aloldaljavitas aloldalwebshop 

 

 

thumb pult kész állóÖrömmel és nagy megelégedettséggel tölt el, hogy 18 év után megérettünk arra, hogy megújítsuk a pultunkat. Ennyi év alatt sok minden változott. Gondoljunk csak bele, hogy ez idő alatt felnő egy gyermek (vagy legalábbis nagykorúvá válik). Mindenesetre, 18 éve még nem ekkorák voltak a számítógépek, hogy a monitorokról és a telefonokról ne is beszéljünk. Tehát már ránk fért egy kis vérfrissítés.

További képek a cikkben!

Igazából már kb. másfél évvel ezelőtt megfordult a fejünkben a gondolat, hogy jó lenne egy-két változtatás. Ennek a gondolatnak sokáig kellett érnie, de tavaly (2016) őszre összeállt, hogy mit szeretnénk.


Adott egy pult, ahol bizonyos számú eladó dolgozik. Ehhez tartozik még mosdó, csomagoló, és egyéb kiszolgáló részek. Mindezt egy olyan kellemes hangulatú térré szerettük volna alakítani, ahol a pultosok nyugodtan tudnak dolgozni, a vevők egyértelműen tudják, hogy hova kell menniük, és kényelmesen meg tudják várni, amíg elkészül a rendelésük. Mivel hosszúkás a tér, így a pult alakján sokat nem akartunk változtatni, hiszen ez 18 éve remekül ki lett találva. Viszont a belső oldala (az eladó felőli) a pultnak még a régi időknek megfelelően volt kialakítva. Ezért voltak a pulton azok a dobozok, melybe a régi monitorok „megbújtak”. Ráadásul a nyomtató helye is utólag lett kialakítva. Akkoriban még nem gondoltunk arra, hogy időnként jól esik a pultosnak is leülni, így ugyan évek óta mindenkinek van bárszéke, mégsem tudtak rendesen ráülni, hiszen a térdüknek nem volt hely. És a személyes dolgoknak sem volt egy zárható tere, ami azért manapság már elvárható.


Elkezdtünk hát tervezgetni, rajzolgatni. Majd kihívtunk egy asztalost, akivel átbeszéltük, hogy mik a lehetőségek. Ők is rajzoltak több opciót, majd ezek közül lett kiválasztva az, amelyiket végül megrendeltük. Hozták a színmintákat, hogy válasszuk ki a több ezer féle minta és anyag közül, hogy melyik tetszik. Itt volt egy kis gond...egyik sem tetszett; Fer-Vill zöld és sárga nem volt, még hasonló sem. De ha lett is volna, akkor sem biztos, hogy szerettük volna, hogy ennyire rikító legyen az eddigi szürke pult. Aztán jött egy szikra... mi lenne, ha egy olyan anyagot kérnénk, amire lehetne egy szép „dizájnt” csináltatni. Ennek megfelelően terveztettünk rá egy letisztult, de mégis beszédes külsőt. Így alakult ki, hogy a zöld részen, ahol elsődlegesen alkatrész kereskedelem zajlik, ott alkatrészek, a sárga részen pedig, ahol munkafelvétel zajlik elsősorban, komplett készülékek jelenjenek meg,lehetőség szerint megmutatva az indítók és generátorok belső szerkezetét.


De nem rakhattunk egy szép új pultot a régi falak közé. Ám a festéshez és egyéb munkákhoz idő kell. Mikor tudnánk bezárni? SOHA... Talán még a karácsony és a szilveszter közötti 4 napon lenne a legkevésbé problémás a dolog, hiszen akkor úgyis sokan vannak szabin. Először úgy terveztük, hogy teljesen bezárunk, de elkötelezett kollégáink ragaszkodtak hozzá, hogy valahol oldjuk meg a kiszolgálást. Bár egy ideig a főnökség ellenállt, aztán mégis győzött a józan ész, és az egykori hajósboltból lett „nagyker”-ben kialakítottunk egy rögtönzött eladóteret. Így minden akadály elhárult a felújítás elől.

fer-vill pult bontáspult szétszedés


Eljött hát a december. A pultosok már hónap közben elkezdték leszedegetni a falról a plakátokat és egyéb dolgokat. Aztán egyik hétvégén áttörtünk egy falat, és lett egy új ajtónk, ahol végre úgy tudnak a futárok az áruval közlekedni, hogy nem a kollégánk mögött kell egyensúlyozniuk. Majd december 23-án 14:00-kor bezártunk, és elkezdődött a lázas munka. A pultosok-futárok-raktárosok, és mindenki, aki élt és mozogott, nekiesett a pultnak, amit úgy szétkaptak, mintha nem lett volna soha összerakva. A pult alatt lévő 18 éves szőnyeget is ki akartuk cserélni, ezért azt is feltéptük. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a szélén még világosszürke és kb fél centi vastag volt, közepén pedig inkább fekete és hajszál vékony. 

szőnyeg felszedés3 fiú kell hozzászőnyeg felszedés vége


Kollégáinknak nem volt könnyű dolga, mert a szőnyeg egyes részei nagyon ragaszkodtak az aljzathoz, máshol pedig szakadt, de ezt is ügyesen megoldották. Így egy teljesen üres teret hagytunk itt karácsonyra.

festésfestésKedden, december 27-én, izgatott munka kezdődött. Kisebb brigádokra oszlott a csapat. Átbeszéltük, hogy kinek mi a feladata, és nekiláttunk a végtelennek tűnő munkának. Az első nap a falon lévő hibákat és lyukakat javítottuk, és festettünk. A második nap ezt fejeztük be, és jött a padlószőnyeges is. Aztán csütörtökön érkezett az új pult, míg végül pénteken minden számítógépet, nyomtatót és telefont be kellett kötni újra. Mindeközben folyamatosan takarítottuk az évek alatt elkoszolódott több méternyi vezetéket, és egyéb dolgokat, melyek így szép tisztán visszakerülhettek a helyükre. A 4 napban elsősorban azok dolgoztak itt, akik munkakörükből adódóan napjaik egy nagyobb részét itt, a pultban töltik, így teljes szívből végezték a munkát. Ennek a munkának köszönhetően január 2-án büszkén jöhettek be, hogy a vevők nagy meglepetésére és örömére, használatba vegyék a megújult és megszépült munkahelyüket.

A feladatok azonban nem értek véget. Egyik nap új székek, másik nap szép asztalka érkezik, hogy a vevők is kényelmesen le tudjanak ülni. Ki kell még találni, miket rakjunk a falra, hogyan dekoráljuk a helyiséget, de napról-napra alakulunk és szépülünk.

Így készült el a mi új pultunk!

pult kész

Azok a Fer-villesek, akik a munkában részt vettek: Mányi Ágnes, Milbichné Fehér Gizella, Patai Annamária, Szőr Ferencné, Bagó Zoltán, Milbich József, Ormai Péter, Tarr László, Tomkó László, Tokár György, Pokorny Gábor, Világos Gábor, Zakócs János, Varga György.

hotline

Ampervadász

Kövessen a Facebookon!

Hírlevél